Arra gondoltam, hogy aki szívesen nézelődik itt, talán kíváncsi a "kulisszatitkokra" is, mint például arra, hogy hogyan jutott el a könyvmoly kislány odáig, hogy egyéni vállalkozó korrektorként telnek a mindennapjai.

Nagyon messzire nyúlva az időben: már gyerekként imádtam a könyveket (előbb csak megrágcsálni, összefirkálni és széttépkedni ^^'''), rengeteget olvastam, aztán olyan kilencéves korom táján megszerettem az írás folyamatát is. Azt hiszem, leginkább ebből kifolyólag kezdtem el jobban odafigyelni a helyesírásra és a nyelvhelyességre – mert fontosnak tartottam, hogy ne csak tartalmilag, hanem stilisztikailag is rendben legyenek a történeteim.

Mivel általános és középiskolás koromban az irodalom és a nyelvtan állt a legközelebb a szívemhez (ezúton is köszönöm egykori magyartanáraimnak, hogy akarva-akaratlanul ebbe az irányba tereltek), egyértelműnek tűnt, hogy magyar szakon szeretném folytatni a tanulmányaimat. Ehhez végül egy kisebb vargabetűvel értem el: végzős koromban valahogy megkerült az az aprócska, ám igen lényeges információ, hogy emelt szintű érettségi szükséges a sikeres felvételihez, így hiába volt meg a pontszámom, 2013-ban még nem vettek fel az ELTE BTK-ra.

A családom nyüstölésére belevágtam az ELTE TÓK csecsemő- és kisgyermeknevelő képzésébe, közben pedig megcsináltam az emelt érettségit magyarból, illetve jelentkeztem egy kiadványszerkesztői OKJ-ra. Utóbbi feltétele volt a korrektori képzésnek – én valójában azt szerettem volna elvégezni, de mire eljutottam volna odáig, már nem létezett ilyen tanfolyam.

Magyar alapszakon viszont szerkesztői ismeretek volt a minorom. Úgy emlékszem, ennek köszönhetően sodort össze az élet Krizsai Fruzsinával, aki az egyik kedvenc oktatóm volt a BTK-n, és aki egy szép napon megkérdezte tőlem, mi leszek, ha nagy leszek. Akkor még nem tudtam biztosan, csak azt, hogy könyvekkel foglalkoznék a legszívesebben, szerkesztéssel, korrektúrázással. Fruzsi megjegyzett magának, és felkeresett, amikor a kiadójának szüksége volt egy új emberre. (Első körben, bármilyen hálás voltam, el kellett utasítanom az ajánlatát, ugyanis épp akkor kezdtem két munkahelyen dolgozni egyszerre: pedagógiai asszisztens voltam egy általános iskolában, meg titkárnő egy ügyvédi irodában – amíg két héttel később be nem ütött a Covid. ^^''')

Sokáig csak a Napkútnak dolgoztam mint korrektor, 2021-től, úgy, hogy mellette főállásban asszisztenskedtem, aztán elkezdtem ide-oda küldözgetni az önéletrajzomat: az Eötvös után az Édesvízhez jelentkeztem, majd jött a Könyvmolyképző, az Európa, az Athenaeum és a GABO, végül pedig az idén indult Ezeregy Kiadó.

Tavaly döntöttem úgy, hogy felmondok az iskolában – meg akartam tudni, mi történik, ha egyedül maradok, csak én és a vállalkozásom. A mai napig sem bántam meg a döntésemet: mintha meghúztam volna egy szálat az Univerzum szövetén, ami aztán finoman, egymás után mozdította meg az életem más területeit is.

A korrektori pályámnál maradva: javítottam ismerőseim és ismerőseim ismerőseinek szakdolgozatait (alap- és mesterszakosokat egyaránt), valakinek menet közben korrektúrázom és szerkesztem a regényét (büszkén vállalva egyúttal az előolvasói tisztséget ^^), másvalakinek a színdarabját csinosítottam ki, de szórólapok, honlapszövegek, önéletrajzok is kerültek már hozzám ellenőrzésre. Mindegyikkel nagyon szerettem, szeretek foglalkozni; nem tudok annál klasszabb dolgot elképzelni, mint amikor a hobbid a hivatásoddá válik. Társteremtőjének lenni valaminek, ami korábban nem létezett – ez pedig csodálatos érzés.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ilyen töretlen lelkesedéssel dolgozom a szakmámban, miért bővítettem egészen más irányokba a vállalkozásomat, de arról majd egy másik bejegyzésben mesélek.